Míg sokan a kitűnőre hajtanak, addig ti az SNI-s csemetétekkel belegebedtek, hogy meglegyen a kettes?

Nincsenek szavak arra az érzésre, mennyire kilátástalan és sziszifuszi küzdelem a fejlesztés, a felzárkózás és az iskolás teljesítmény méréseknek való megfelelés. Tudjuk, hogy minden gyermekben ott lapul a csoda, de sajnos a Nemzeti Alaptanterv nem méri és látja meg benne a gyémántot. A rehabilitációs órák keveset érnek és korrepetáló pedagógus is olyan mint a fehér holló; tudjuk hogy létezik, de alig látható.

Honnan meríthetünk erőt és kitartást, hogy helyt tudjunk állni szülőként az extra feladatok elvégzéshez? Úgy látom, hogy azok a szülők tudnak jól helytállni, akik felismerik a problémát, a hiányosságokat és kitartóan küzdenek azért, hogy megkapják valamilyen módon a fejlesztést (kijárják, kitalálják, utánanéznek, informálódnak, kitanulják, átnézik, már ők maguk is szakértők, ha kell kifizetik, befizetik, lefizetik) és elérjék a kívánt, ez esetben a kettes vagy felmentett, eredményt. Lelkileg felemelni a gyermeket pedig csak a szülő tudja, amikor például nagy társaságban beszél elismerően róla! Tegyük meg minél többször! „Igazán ügyes ebben vagy abban” “Hiszem, hogy ő meg fogja tudni mutatni, hogy … “ és a gyermekünk füle hallatára is!