Tanulságok egy óvodai szociális segítő mindennapjaiból, avagy hogyan vegyünk rá egy ovist egy nemszeretem feladatra
Családja sok viszontagságon ment keresztül, amelyet a kis lelke nehezen viselt, így nem, vagy csak nagyon kis mértékben beszélt. Ugrincs óvodai fejlesztő programban vett részt minden héten. Csoportban való munkája nehezen indult, nagyon félénken és visszahúzódóan viselkedett. Lassan és nagyon sok biztatással dolgozik, bátorító ösztönzéssel szépen követi az utasításokat. De képzelj el egy beszélgetőkört öt óvodással, ahol az egyik csak szemmel kommunikál! Úgy gondoltam, hogy kivárom míg ő is becsatlakozik. Időt adhatok, hiszen az semmibe sem kerül. Minden felsorolásba bevontam őt is; például ki tud színeket, vagy tavaszi virágokat megnevezni? Mivel sokszor segítek, akár mindenkinek, főleg több kör után, mondom az előtagot vagy az egész szót, utána pedig azonnal dicsérgetek – boldogan teltek ezek a feladatok. Nem volt rajta megszólalási kényszer, megszűnt stressz.
Szeptember óta foglalkozom egy tündéri óvodással, nevezzük Ottónak
Egyszer csak (hónapok után) fel sem tűnt neki, hogy hang jött ki a torkán. Nem emeltem ki, nem szóltam – nehogy megijedjen. Láttam, hogy a színeknél már észrevette maga is… Már nem beszélt, hanem hangosan kacagott…
