A legtöbb szülő szeretné a legjobb módon nevelni és támogatni gyermekét, de az élet taposómalma, sok esetben a családi krízisek megnehezítik a mindennapi működést. Így amíg felnő a gyermekünk, sok hibát elkövetünk. A jó hír, hogy nem kell tökéletesnek lennünk! Ma már széles körben ismert „az elég jó” szülőség, vagyis az, hogy a szülőkkel szembeni elvárások tekintetében megengedőbbek vagyunk.
Mindenki számára fontos az érzelmi biztonság, a kötődés, szeretet, az összetartozás érzése. Azon gyermekeknek, aki hátránnyal, lemaradással, viselkedés problémákkal élnek, sokkal több biztatást és szeretetet igényelnek. A szeretetteljes hozzáállás triviálisnak tűnik, de érdemes átgondolni, hogy abban a napi átlagosan 10-15 percben, amíg tényleg csak vele vagyunk, mit tehetünk. Pár ötletadó:
- üdvözléskor kedvesen fogadni: „Jó, hogy itt vagy!”
- gyakran megölelni, gyengéden megsimogatni a hátát, beletúrni a hajába / frizurát készíteni neki (persze ha engedi)
- gondoskodni, törődni vele: kikészíteni ruháját, tízórait készíteni neki, kimondva, hogy „Jó érzés nekem, hogy gondoskodhatok rólad.”
- értő figyelemmel meghallgatni, és válaszolni
- megvigasztalni, akár kimondva, hogy „Itt vagyok melletted!”
- a dühét, feldúltságát átérezni, kimondva, hogy „Nagyon feldúltnak látszol. Nem vagy egyedül. Már nem fenyeget veszély.” „Sajnálom, hogy bántottak, hogy szenvedtél.”
- támogatni az érdeklődési körét, a kézműves, zenei, sport stb. tevékenységében
- együtt örülni a sikereinek, lelkesen ünnepelni azokat
- elfogadni a korlátaikat, adottságaikat, egyéni furcsaságaikat, egyediségeiket
Átgondolhatjuk, hogy mi, a saját gyermekkorunkban mennyit kaptunk ezekből az élményekből. Volt-e, van-e hiányérzetünk? Szülőként – akár nagyszülőként – mi most változtathatunk és „elég jó” szülőként folytathatjuk.
Hajrá szülők!
